Vadászkutya és a terelővadászat

A terelővadászatról már az 1895-ben megjelent „Vadászati ismeretek kézikönyve” című műben találhatunk leírást, ami az elmúlt 120 évben szinte változatlan maradt. A terelés lényege és célja a vad nappali nyugalmi állapotának megzavarása oly módon, hogy az ne okozzon túl komoly riadalmat, ne késztesse fejvesztett menekülésre.

Cél, hogy a vad által használt váltók mentén leállított néhány vadász előtt nyíljon lövési lehetőség. Ennek elérése céljából egy-két terelő ember - ha lehet hivatásos vadász - megfelelő terület és vadismeret birtokában, rossz széllel, némán, cikk-cakkba haladva a vad gyanúját felkeltve haladjon. A pihenő, illetve kérődző - ilyen módon felkeltett - állat mozgása tétova, lassú, a megszokott váltóján bandukolva próbál újabb nyugodt helyre eljutni!

A vadászokkal szembeni elvárás a megfelelő szakmai felkészültség, aminek birtokába eleget tudnak tenni a válogató vadászat elvárásainak. Fontos, hogy megfelelő takarás mellett jó kilövési és megfigyelési lehetőségük legyen.

Nagyvad társas vadászaton a terelés nyújt lehetőséget a vaddisznón kívül a szarvas tar vad mozgás közbeni lövésére, következik ez abból, hogy a terelt vad nem rohan, csak lassan vonul! Minden szakíró véleménye megegyezett a résztvevő vadászok 1-4 fő és a terelő személyzet 1-2 fő számában. Egybehangzóan szóltak a vadászkutya alkalmazásának szükségtelenségéről is. A terelendő terület optimális nagyságát - a szarvas „visszatörő” viselkedésére alapozottan - 500-800 méter hosszú és 300-500 méter szélesnek ítélték meg! Összességében megállapítható, hogy a terelés kevés, összeszokott vadász és terelő ember együttműködésén alapuló vadászati mód!

Az új jogi alapok letételét követően, 1996. évi LV. tv. és a többször módosított végrehajtási rendeletei érintették a terelővadászatra vonatkozó jogi előírásait. Lényegi változás a lőhető nagyvadfajok bővítése, eleinte a dámszarvas tehén, ünő,  borjú valamint a muflon juh, jerke, bárány, majd az őz suta,- gida is felkerült a listára. A terelővadászat kivitelezésében is jelentős módosításnak számít a vadászok létszámának 8-10, majd 25 főre emelése.

Erről Prof. Dr. Náhlik András által szerkesztett (2011) „Vadászati ismeretek” című tankönyvben a szerző ezt írja: a jogszabály „megengedő” rendelkezése okán, terelésnek nevezik az akár 25 fő vadásszal történő klasszikus hajtást is azzal a kikötéssel, hogy hajtó ebek nem alkalmazhatóak!

A Dr. Heltay István szerkesztésében megjelent „Vadásziskola” című tankönyv 3. kiadásában írja: a nagyvad fajok listája az őz suta, -ünő, -gida elejthetőségével bővült. A terelés célja a feldúsult nagyvad állomány apasztása! Ennek hatékonyabbá tételére utal a vadászok létszámának növelése, optimumként 8-10 fő, maximum 25 fő került említésre, „kevés” hajtó részvétele mellett, vadászkutya alkalmazása tilos!

A fentiek egyenes következménye volt a vadászatra jogosultak oldaláról, hogy szabad területen egyre kevesebb vaddisznó hajtás mellett növekedett a terelővadászatok száma! Történt ez úgy, hogy délelőttre hajtást terveztek és jelentettek be, délutánra pedig terelővadászatot, ahol „véletlen” ott maradtak a hajtókutyák is! Ezzel megkezdődött az addig elért fegyelmezett hajtó ebek fegyelmének fellazulása! Az addig tiltott szarvas és egyéb nagyvadfajok hajtása szépen sunyi módon lopakodva valóssá válhatott. Erre szinte megváltásként jött a 24/2017. (V.17.) FM rendelete a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004.(V.4.) FVM rendelet módosításáról. Ennek néhány §-át idézem, ami alátámasztja a kutya megjelenésének valóságát és egyben aggályosságát a „terelővadászat”-nak mondott nagyvad hajtóvadászaton.

Mitől lett a terelővadászat, hajtóvadászattá? A vadászok és ez által a hajtók létszámának megnövelése, valamint a kutyák alkalmazhatósága kizárja azt az alapelvet, miszerint csendben, kis területen, a nyugalomban lévő vad „rámozdítandó” a váltókon, vagy azok közvetlen közelében leállított vadászokra! A vadászkutyák bármely fajtája alkalmatlan a csendes „terelésre”, ezek hajtásra lettek tenyésztve, ahol kötelező a hangos csaholás.

63.§.(1) A vadászaton - a vaddisznó hajtóvadászata kivételével - az alkalmazott vadászati módnak megfelelő vadászati alkalmassági vizsgát igazoltan teljesített és egyedi azonosítóval ellátott vadászkutya használható.

Ez esetben milyen alapon vehet részt a terelővadászaton vadászkutya, ugyanis erre a vadászati módra nincs VAV vizsga szabályzat, értelemszerűen vizsga sincs és a kivétel között sem szerepel!? Megjegyzem, ma már az igényes vadászatra jogosultak a vaddisznó hajtóvadászatokon is kérik a VAV vizsga igazolványt, mert ez adhat garanciát a minőségi munkára!

70.§.

(2) Nagyvad terelővadászatnak minősül a hajtó ebek használata nélkül, vagy legfeljebb 45 cm marmagasságú hajtó ebek használatával szervezett társasvadászat.

(3) Nagyvad terelővadászaton lőhető a vaddisznó, a gímtehén, -ünő, -borjú, a dámtehén, -ünő, -borjú, a muflon juh, -jerke, -bárány, az őz suta, -gida.

Az írott vadászati szakirodalomban a terelővadászat leírása közel 125 éve alatt soha nem volt használatos vadászkutya, sőt volt időszak, amikor kifejezetten tiltott volt, fajtától és nagyságtól független! A szabadon kereső kutya nem terel és nem hangtalan, ellenkezőleg, hangos csaholással hajtja a vadat! A törvény „puhításával” a klasszikus terelővadászatból közönséges nagyvad hajtóvadászatot „csináltak”. Aki már látott ilyen vadászatot és tisztába van a terelővadászat lényegével, annak nem kell különösebben elmagyarázni, hogy miért nincs köszönő viszonyba sem, a tereléssel. Nem a vad „mérsékelt” izgatására, óvatos vonulására, inkább a fejvesztett menekülésre alapuló vadászatról, hajtásról van szó! Érthetetlen a 45 cm marmagasság megállapítása, különös tekintettel arra, hogy az igazán heves vérmérsékletű hajtó kutyák (terrierek) mind ez alatt találhatók, amelyek végképp alkalmatlanok a terelésre! Megjegyzendő, hogy a parlament 2020. november 3-án elfogadta a benyújtott módosítási javaslatot, miszerint a hungarikumnak számító, származási igazolással igazolt erdélyi kopónak minősülő hajtó eb, mentesül a 45 cm marmagassági korlátozás alól! Mindez nemes gondolat, ennek ellenére értelmetlen. Nem az erdélyi kopót kell „mentesíteni”, hanem, ahogy eddig volt, a terelővadászatot kell „kutyátlanítani”!

Összegezve az átgondolatlan, mondhatnám szakmaiatlan változtatásokkal a terelésnek álcázott nagyvadhajtással kár egy igazán ősi, eredményes és élvezetes vadászati módot lejáratni, tönkre tenni! Még nem visszafordíthatatlan a folyamat akár úgy, hogy átmenetileg - ahol különös tekintettel a szarvas túlszaporodása jellemző - engedélyezhető lehet a nagyvad hajtóvadászata. A cikkben szándékosan nem tértem ki a vadállományra és egyéb körülményekre gyakorolt negatív hatásokra, pusztán a kutya vonatkozásait elemeztem!

Pomázi Ágoston
kynológus
Felügyelőbizottsági tag

Forrás: az OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete Facebook lapja

Kép: Somogy megye, OVF. 2017.