A HUKOSZ - MESZ, azaz a HUKOSZ - Magyar Ebfajták Szövetsége a helyi és regionális civil társadalom, kutyás szervezetek, az Agrárminisztérium és tudományos intézetek hazai és nemzetközi közös akaratából jött létre azzal a céllal, hogy azt az eddig kilenc magyar kutyafajtát, amelyet a hungarikum törvény hungarikum kutyafajtaként definiál, képviselje. A képviseletet a lehető legszélesebb körben és kitettségben képzeli el a szövetségi formában működő civil szervezetünk, amelyet a közgyűlés döntései alapján az Elnökség irányít. 2020. tavaszán indult el a szervezés és ebből 2020. ősz folyamán vált működő valósággá.

Magyarországon a nemzeti fajtáink mindegyike hungarikum státuszú. Védett nemzeti értékünk, kincsünk. Az állattenyésztésben a tenyésztés folyamatában keletkező, a fajtához tartozó egyedek alapvető adatait és a leszármazást rögzítő dokumentum a Törzskönyv. (Hivatalos jele: MET) A törzskönyv vezetése a Magyar Állam feladata. Ezt a feladatát az arra pályázó és a pályázat szigorú értékelésén megfelelt civil szervezetek bevonásával végezteti el. Ezeket a szervezeteket hívjuk államilag elismert tenyésztőszervezeteknek. (röviden: ETSZ) A fajták tenyésztésének megszervezését, minőségi megmaradás feltételeinek megvalósulását, a törzskönyvek vezetését kizárólagosan az ETSZ-ek végzik. Az ETSZ felhatalmazás sem részben, sem egészben nem továbbadható, átruházható jogkör. Az ETSZ jogkör feladat és felelősség is egyben.

Idén Ópusztaszeren tartjuk meg a MOGY keretében szakmai hétvégénket. A rendezvény nyitott, ingyenes és illeszkedik a fesztivál programjába. A belépés a fesztivál belépővel lehetséges. Egy ismeretterjesztő sátrunk és számos előadásunk lesz. A programjaink így az alábbiak szerint alakulnak:  

MOGY2023

Időpont: 2023.05.20., 10:00; bírálatok kezdete 10:30.
Helyszín: HAPPY Dog Kutyaiskola – 1103 Budapest, Hangár utca 2.
Bírói testület elnöke: Paraszt László MKSZ jellem- és küllembíró, kutyatenyésztő (berni pásztorkutya, schnauzer, pumi)
Díszvendég: Állatorvostudományi Egyetem – Állatvédelmi Központja
Dr. Vetter Szilvia

központvezető

kuratóriumi elnök – Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

A HUKOSZ-Magyar Ebfajták Szövetsége az Állatorvostudományi Egyetemmel a széleskörű és hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a hungarikum és magyar kutyafajták fennmaradásának elősíegítésére. A megállapodás az utóbbi évtizedek legnagyobb szabűsú együttműködési projektjének kezdő lépése a témakörben.

A HUKOSZ – Magyar Ebfajták Szövetsége nyilatkozatban rögzíti, hogy tevékenysége a civilség keretén belül kinológiai természetű. Ebből következően nem fogalmaz meg politikai, gazdaságpolitikai véleményt. Nem feladata értékelni történelmi eseményeket, kizárólag akkor, ha az a képviselt kutyafajtákra közvetlen vonatkozással bír. A HUKOSZ – Magyar Ebfajták Szövetsége a hungarikum és magyar ebfajták, illetve minden kutya érdekében, azok védelmében, minőségi tenyésztésében és az állatok védelmében általában érdekelt.

Az apaállatok genetikai anyagának tartós, akár több évtizedre történő megőrzésére alkalmas technika a spermiumok mélyhűtése. Az eljárás hatékonyan működik több állatfajban és az emberben egyaránt. A spermiumok fagyasztásakor, a mélyhűtés által okozott sérülések megakadályozása céljából, az ondósejteket védőanyagot (általában glicerin) tartalmazó speciális oldatban mélyhűtik, majd tárolják folyékony nitrogénben, aminek a hőmérséklete mínusz 196 fok.

TENYÉSZTŐSZERVEZETI TÁMOGATÁSOK 2023.

HUKOSZ-MAGYAR EBFAJTÁK SZÖVETSÉGE

Támogatási csomag a hungarikum kutyafajták tenyésztőszervezetei részére szakmai működési célokra. Pályázatokat 2023.03.01. - 2023.09.01. között lehet benyújtani szervezetünkhöz, az iroda@magyarkutyafajtak.hu emailcímre és postai úton egyaránt megküldve. Kifüggesztve a honlapon www.magyarkutyafajtak.hu .

A HUKOSZ Magyar Ebfajták Szövetsége (HUKOSZ - MESZ) támogatásával több hungarikum kutyafajtában indulhatott meg és folytatódhattak az eredeti feladatkörből eredő képességek fenntartását célzó, génmegőrző kihelyezési programok. Jelenleg a kuvasz és a komondor esetében működik a HUKOSZ - MESZ fajtavédő rendszere, amely tagszervezeteink és partnereink közreműködésével zajlik. A Hunnia Kuvasz Egyesület tenyésztői, A Kuvasz Világszövetség, a Hortobágyi Puszták Őre Komondor kennel és a Buzát Népe Kft, illetve számos helyi és regionális önkormányzat összefogásával dolgozunk.

Ha pásztorkutyákról esik szó elsősorban tisztázni kell, mi is az a pásztorkutya. Alapvetően – a legtágabb és legősibb értelmezés szerint – nem jelent egyebet, mint az ebet, amely a pásztorember mellett szolgál. Ezek szerint mindenféle kutya, színtől, típustól és fajtától függetlenül pásztorkutyának tekinthető, amennyiben az a jószágot őrző és/vagy terelő ember szolgálatában áll. Így pásztorkutyának számítanak az ausztrálok terelői kutyái, akárcsak a magyar puszták sinkái, és épp úgy pásztorkutyák a Kaukázus-hegység eldugott szegleteiben nyájakat kísérő aborigén ebek, ...