„Neki minden nap Dömötör napja vagyon”, tartja a szólás, na de mit is jelent ez? Arra is mondják, akinek bizonytalan a sorsa, de arra is áll, aki részeges. A „Dömötör juhászt táncoltat” azt jelenti, hogy ilyenkor lehet mulatozni, de az elveszett jószág miatt „megtáncoltatott” juhászra is utal. A „Dömötör juhászt táncoltat” A szólást néhol úgy magyarázzák, hogy ilyenkor már nem lehet hosszan a szabadban lenni, mert kilel a hideg. A Dömötör-napi hideg szél (Hideg szél, hideg tél) kemény telet hoz a népi megfigyelés szerint, úgyhogy figyeljünk mi is. A magyar nyelvterület különböző részein, és persze az állatfajtáktól függően Szent Mihály (szeptember 29.), Vendel (október 20.), Dömötör (október 26.) és sereghajtóként Szent Márton (november 11.) voltak az állatbehajtás jeles napjai. Azt is mondják, hogy a Vasas Szent Péter napján kiűzött patkányok Dömötör napján elfoglalják el a házat- nyilván behúzódnak a közelgő hideg elől.

Szent Dömötör avagy Demeter a pásztorok patrónusa volt. A IV. században élt, s a keresztényüldözések idején katonatisztként október 26-án vértanúként halt meg, mivel a pogány istenek tiszteletét megtagadta. A Szent Korona egyik rekesz-zománc képe is mutatja alakját.

Dömötör vagy Demeter tiszteletének hazai terjedését az is elősegítette, hogy a későbbi magyar föld szülte, legalábbis az Érdy-kódexben ez található:

"Dicsőséges Szent Dömötör mártír, mint írásban találjok támada ezen Magyarországból, Szerémségnek tartományából és azon várasban születék, kit annak utána az ő szent nevére nevezének, kinek Száva Szent Demeter neve. Kinek ő szülei nagy jeles nemes nemből valának."

A jámbor néphit olyan csodatevő erőt tulajdonított Dömötörnek, hogy az oltalma alatt álló várost személyesen is, fehér lován ülve, olykor mennyei sereg élén, megvédi az ellenség támadásaitól. Ez a mi magyar Szent László-mondakörünkre is emlékeztető hiedelem a környező népek, így a bolgárok között is elterjedt. Ha föltételezésünk helyes és a szegedi Dömötör-kultusz csakugyan egyidős volna a temesközi bolgár uralommal, akkor jogosan gondolhatunk arra, hogy nem véletlenül választották a védelmi és kereskedelmi szempontból annyira fontos hely védőszentjéül éppen Dömötört: fő hivatása az ellenség megfélemlítése és távoltartása volt. Mindenesetre tisztelete sok helyütt vetekszik Vendel, György és Mihály tiszteletével. Dömötör napját juhászújévnek is nevezték, mivel sokfelé ezen a napon számoltak el a juhászok gazdáikkal, meghosszabbították vagy megszüntették a szolgálataikat, ez ugyebár kétesélyes dolog. Több napon át tartó mulatságokat rendeztek, ebben élen járt Szeged. városa. Ott ugyanis a belvárosi templom védőszentjét is ekkor ünnepelték.

Az ünnepet Szegeden mindenesetre különös ünnepélyességgel ülték meg:a szegedi dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelőről való behajtása után tartott pásztoráldomás a palánki templom búcsúnapjával is összefüggött.

A pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivő után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szőlőt hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek. A Dömötör-templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét meglátták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával – amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva – jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta őket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános éneklésbe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba. A mise és prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. A juhászok a plébánia udvarán megfőzték a birkapaprikást, a juhásznék rétest és bélest tálaltak. Ebéd után szintén dudaszó mellett táncrapördült mindenki, olykor még a papság is. Ezzel a vidám ünnepséggel függ nyilván össze a Dugonics-följegyezte szólás is: neki mindönnap Dömötör napja vagyon, vagyis mindig részeg. A búcsú költségeihez egyébként maga Szeged Város is hozzájárult. Hortobágy környékén az uradalmi pásztorok és a paraszti legelőtársaságok rendeztek Dömötör-napi mulatságokat. A juhászok elszámolását bezáró mulatságát sok néven nevezték, juhászbálnak, juhásztornak, juhtornak, juhdérmációnak és dömötörözésnek is hívták. Gyakran egy álló hétig tartott a mulatság, amit dömötörhétnek neveztek.

Egy 1806-ban készült hadi zászlón Dömötör képe látható a következő versezet kíséretében:

Nagy vitéz Dömötör, kérjük alakjaid E palánki gyalog csoport, hív bajnokid: Légy gondos vezérünk, ha szükség kívánja, Mert javáért Szeged mindenét fölszánja.

A Dömötör-napi ünnepségek idővel vesztettek jelentőségükből, s ezzel párhuzamosan a Szent Mihály-nap szerepe megnőtt. Az elmúlt évtizedekben Szent Dömötör napján állatvásárokat tartanak.

Ezt az időszakot fogja közre a Mindenszentek, Aprószentek, Halottak Napja időszak. Az év ezen periódusa a kereszténysége előtti időktől fogva évforduló, sorsforduló, sorfordító időszak. A láthatatlan meglátásának, a látható átértékelésének ideje. A hagyományai beszédesek és mintegy csúcsba foglalják a Szent Dömötörtől Szent Mihályig tartó hosszabb időszakot.

Egyes területeken ehhez a naphoz – a szomorú tartalmak mellett – némi vidámság is tartozott. Gyakori volt a két ünnep közt a mindszenteki legény vagy leányvásár. Egyes helyeken ez volt a napja a cselédek, szolgálók felfogadásának is, béresek szerződtetésének. Azért volt ez így, mert legtöbb helyen halottak hetén szigorú munkatilalom volt érvényben, tilos volt mosni, meszelni, hisz a bűnök szennye a ruhába ragadna, a meszelt falat ellepnék a férgek. Valóságos őszi szünet volt a mezőgazdaságban, így volt idő és lehetőség megszervezni hasonló jeles eseményt. A vásáron aztán lehetett díszes gyertyákat vásárolni, amivel az este tovább ünnepelték mindenszenteket.

Kolduskalács
Főleg Szeged környékén és a Dél-Alföldön dívik a kóduskalács készítése. Az asszonyok Mindenszentek ünnepén sütöttek egy szép kerek és fehér üres kalácsot, és mise után a temető kapujában várakozó koldusoknak adták azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. Más helyeken ebből a kalácsból a sírokra is helyeztek mennyei táplálékként a sírba visszatérő lelkekek. Az asszonyok ebben az időben gyászruhát öltöttek, felfüggesztették minden munkájukat, és a halottak hetében kukoricamorzsolással, vagy hasonló ülőmunkával foglalkoztak, miközben halottaikért imádkoztak. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a kalács tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. A Tápén sütött, briós formájú kis fonott kalácsot kúdústuboréknak hívták. A székelyek cipót, más néven a halottak lepényét sütötték meg.

[Mindenszenteket november 1-jén „tartjuk”, ami hivatalosan munkaszüneti nap. Mindenszenteknek hívjuk mindazokat, akik Istent dicsőítve, üdvözülve hunytak el, de nem emlékezünk meg róluk név szerint. Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nemcsak azokat, akiket az egyház hivatalosan is szentté avatott – november elsején megünnepeljük. A halottak napját Clunyi Szent Odilo bencés apát 998-ban vezette be emléknapként, melyet a keresztény egyház is átvett. November 2-án azokra az elhunytakra emlékezünk, akik még nem nyerték el az üdvösséget. Ők azok a hívek, akiknek még szembe kell nézniük a tisztítótűzzel azért, hogy a Paradicsomba jussanak. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban és a XIV. században vált általánossá. Halottak napja viszont nem munkaszüneti nap.]

Lélekharang
A Dunántúl egyes vidékein, ahol a falvakban külön harangláb volt, az emberek ezen a napon összegyűltek reggel a haranglábnál, s sorban álltak, hogy egymás után egyenként maguk húzzák meg a harangot. Jóformán egész nap sorban álltak, hogy úgymond „verset harangozzanak”, méghozzá mindenki annyit, ahány halottja volt. Amíg várakoztak, csendben imádkoztak holtaikért. A halottak estéjén az elhunytak emlékezetére országszerte egy, esetleg két óráig szólnak a harangok. A Csongrád-Csanád megyei, tápéi hagyomány szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor európai legendavilágában felbukkan, először Damiani Szent Péter említi (az 1072-ben elhunyt egyháztanítót, vallási reformert Dante a Paradicsom legmagasabb szférájába helyezve ábrázolta, mint Assisi Szent Ferenc elődjét).

[A régi hiedelemtörténetek úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a templomban a halottak tartanak misét. Aki ilyenkor a harangszó vagy világítás nyomán véletlenül odatéved és felfedezi, hogy ott halottak vannak, az az ember a halálfia lesz, azaz már hiába próbál menekülni. A halottak széjjel szaggatják ruháját, és az illető hamarább meghal, mint egyébként kellene. Ugyanis egy élőnek sem szabad a holtakat meglátnia, idő előtt találkozni velük.]

Halottak terítéke, halottak étele
A néphit szerint a sírokat is azért kell megszépíteni, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Ma már ezek a háttértörténetek kikoptak a köztudatból, de a szokás megmaradt. A régi, magyar háztartásokban a sírok rendbetétele mellett, a hazalátogató elhunyt lelkeknek egyes tájakon otthon meg is terítettek vagy legalább sót, kenyeret és vizet helyeztek az asztalokra. A halottak táplálása sok helyen, sok népnél megvan ezen a napon (Például az angolszász gingerbread man, azaz gyömbéremberke is ehhez tartozik és lassan haladunk is a Halloween felé.), Magyarországon számos helyen más és más formában etetik a halottakat. Egyes helyeken „halottrétest” sütnek, amit az ablakba tesznek ezen a napon. Más helyeken a vacsoránál eggyel több terítéket tesznek fel, mely mellé annyi villát tesznek, ahány halottja van a háznak. Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el. Erdélyben is táplálják a holtakat: az elkészített vacsorát összecsomagolták, és kivitték a temetőbe a sírra, majd ott hagyták.

November elejétől szorult be általában a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda az istállókba. Megkezdődött a takarmányozás. Azonban se mindenszentek, se halottak napján nem volt szabad dolgozni. Régen egyes vidékeken egész hétre munkatilalom vonatkozott. Ugyanis az ekkortájt végzett munka megzavarhatja a holtak nyugalmát. Így nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozott a házra az akkori hiedelem szerint.

Gyertyagyújtás
Halottak napján ma is szokás a sírokat feldíszíteni, megtisztítani és gyertyát is gyújtani az eltávozott lelkekért. Erre a néphit szerint azért van szükség, mert ilyenkor hazalátogatnak a holtak, elhagyják nyughelyüket. De az senkinek nem jó, ha a lelkek nem tudnak békében nyugodni, így a sírokon gyújtott gyertyák fénye segít újra visszatalálni a sírba és nem kísértenek, nem nyugtalanítják az élőket. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki életét adta az emberekért, hogy elhozza nekik a megváltás fényét. Az Alföldön és a Vajdaságban a család minden tagja meggyújt egy gyertyát és a hiedelem szerint, akié a legelőször leég, az fog meghalni leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra áttenni, mert annak a halottnak a bűne, adóssága, bánata, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. A gyertyagyújtás a leginkább magyar szokás: az etnográfusok szerint a környékbeli népek, köztük a szlovákok is magyar hatásra vették át. A hagyományok áradnak, ahogy más szokások hatnak ránk, a mi szokásaink is hatnak más népekre. Épp ezért a legfontosabb inkább az, hogy méltó módon emlékezzünk szeretteinkre, halottainkra ezen az ünnepen.

Forrás:
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/163.html
JELES NAPOK — multimédiás oktatási segédanyag
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/...
http://istentenyeren.blogspot.hu/2008/10/dmtr-fel.html
Tánczos Erzsébet – netfolk
Magyar Népszokások Gyűjteménye